A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!

Szívesen megmutatnád irodádat?

Töltsd ki az itt található űrlapot, és ajánld irodádat bloggerünknek!

Küldő neve:*
Küldő e-mail címe:*
Az ÁSZF-et és az Adatvédelmi Szabályzatot tudomásul veszem és elfogadom:*
Üzenete szövege:*

Véleményed szerint másnak is érdekes lehet a cikk?

Töltsd ki az itt található űrlapot, hogy elküldhesd emailben!

Küldő neve:*
Címzett neve:*
Címzett e-mail címe:*
Üzenete szövege:*

Irodablog.napló feliratkozás

Itt iratkozhatsz fel hírlevelünkre, ahol kétheti rendszerességgel kaphatsz információkat az irodapiac aktualitásairól! Minden mező kitöltése kötelező!

Email cím:*
Név:*
Piaci szektor:*

Irodablog napló

Itt iratkozhatsz fel hírlevelünkre, ahol kétheti rendszerességgel
kaphatsz információkat az irodapiac aktualitásairól!

Név:
Email cím:*
Szektor:*
Az ÁSZF-et és az Adatvédelmi Szabályzatot tudomásul veszem és elfogadom
 
   


Újabb varázslat! Így néz ki az ausztrál ingatlanóriás irodája!

Az ausztrál illetőségű Goodman a Make Creative-et kérte fel, hogy tervezzen számára egy új irodát. A helyszín ismét egy raktár Sydney-ben.

A Goodman igazi multinacionális nagyágyú, az ausztrál tőzsdén (ASX) jegyzett legnagyobb ipari ingatlancsoportnak számít. A távoli kontinens mellett saját tulajdonú logisztikai ingatlanokat és üzleti parkokat fejleszt és kezel Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában. Magyarországon is jelentős érdekeltségekkel rendelkezik.

Ezért aztán a Goodmannek nem okozott gondot, hogy egy üres raktárépületet találjon magának Sydney-ben, közelebbről Alexandriában, amely közel 4 kilométerre található az ausztrál metropolisz üzleti negyedétől. Szóval az épület már korábban is a Goodman tulajdonában volt, csak régebben marketingrendezvényeket, bemutatókat tartottak itt az ügyfeleiknek.


 

A cél egyértelmű volt, ami manapság minden raktárépület felújítása és átalakítása során felmerül. Vagyis egy kortárs irodát kellett formálni az ipari díszletekben úgy, hogy a végtelennek tűnő belső terek arányait megtartsák, illetve arányos és emberléptű kisebb terekre osszák.

A Make Creative rétegelt falemezekből apró kis boxokat alakított ki a megbeszélések helyszínéül. Az intenzív fahasználat nyomon követhető a konyhában és egyéb közösségi helyeken is. Vagyis konzekvensen végigvitték a tervet, így a belsőépítészeti megoldások harmonikusan és egységesen belesimulnak az épület eredeti indusztriális keretébe.

Ellenpontot jelent a monolitikus formákhoz képest a felfüggesztett faszerkezet, amely szinte szoborként úszik a levegőben a munkaállomások fölött elhelyezve. Úgy is értelmezhetjük ezt a lebegő installációt, mintha egy apró gerendákból összeállított épületvázat jelképezne. Vagyis az ügyfelek rögtön tudatukba véshetik, hogy itt bizony termékeny alkotómunka folyik – újabb és újabb ingatlanok születnek a munkatársak képzeletében, majd később a valóságban is.



 

Két tárgyaló között helyeztek el egy beszélgetősarkot, ahol a narancs ülőgarnitúra és falak szinte vonzzák a szemet, így egyfajta integrátori szerepkört is megjelenítenek, amelyek köré a kevésbé látványos színek társulnak. Mintha azt mutatnák meg, hogy az igazán nagy gondolatok informális körülmények között születnek, és úgy tűnik, hogy az isten sem menti meg ezeket a kortárs irodákat, hogy folyton-folyvást a brainstorming jelentőségére figyelmeztessenek minket. A pihenősarok narancsszínű bútorai egyébként újrahasznosított tárgyak, amelyek a Goodman más irodáiból származnak, csak épp kaptak egy kis kreatív beöntést.

A mosdók éles kontrasztot jelentenek a munkaállomások világához képest, hiszen sötét tónusok és különleges grafikai megoldások uralják az intimtereket, egyfajta szürrealista álomkép kontúrjai sejlenek fel. Az más kérdés, hogy ki szeretne itt kis- illetve nagydolgot végezni. Összességében a Make Creative jól artikulálta a hatalmas raktárteret, a funkcionalitás és a dizájn olyan egységbe forrt, ahol nem vittek túlzásba a dolgokat, viszont slendriánul sem csaptak össze semmit.



 


 


 


 


 


 

 

Fotó: Luc Remond